Ugrás a fő tartalomra

Téli csemegék

Sziasztok!

Tényleg rohamosan közeledik az ősz, sőt lassacskán már a tél. Olyan furcsa, hamar elment a nyár. Reggel ha felkelek még sötét van, pedig 7-kor szoktam kelni. Délután 5-kor pedig már kezd sötétedni, 6-ra pedig már teljesen sötét van. Még nem egészen bírtam átállni rá. Jó volt nyáron a sok friss zöldséget és gyümölcsöt majszolni. Sok lecsót ettünk idén, hiszen paradicsom bőven termett itthon. A parit még az arcápolásom során is tudtam hasznosítani. Imádtam a friss cukkínit, a retket, újhagymát, a vastag húsú zöldpaprikát. Most, hogy az idő is mondjuk úgy, "téli álmot" alszik, a zöldségek kínálata is megcsappant. Így is lehet kapni zöldségeket-gyümölcsöket, dehát az nem olyan mint a nyári.
Ezért őszre-télre, míg nem érkezik a tavasz és a jobb idő, új finomságok után kell néznünk, amivel feltölthetjük magunkat és a vitamin raktárunkat.
Elsőként én mindenképpen javasolnám a savanyított káposztát. Tudom, ez az év bármely szakában kapható, de valahogy nekem ez amolyan őszi-téli csemege. Szeretem magában, szendvicshez, sültekhez.  A káposzta a savanyítás során megőrzi a magas C vitamint tartalmát. Jó hatással van a vércukor és a koleszterin szintre. A hozzáadott fűszerek (babérlevél,torma,bors,köménymag,mustármag) pedig az emésztésben és a légzőrendszerben fejtik ki áldásos hatásukat. Fogyókúrázni is lehet a savanyú kápi segítségével.
Említsük meg pár mondatban a sütőtök szerepét is. Nemcsak a színe gyönyörű, de a benne lévő vitaminok segítségével mi is gyönyörűvé válhatunk. Csak pár vitamin: A-, B1, B2, B3, B6, C, E vitamin, folsav és pantoténsav, karotin, C-vitamin,kálium. A benne lévő antioxidánsok pedig megkötik a káros szabadgyököket. Tehát tökre fel! :D Készíts belőle sült tököt mézzel, krémlevest, vagy egy kényeztető pakolást!(aki szeretne barnulni, annak ugye nem kell mondanom, h fogyasszon belőle..)
A húsleves (akár tyúk-csirke-marha-liba vagy kacsa) hasznos élettani hatásait nem kell ragoznom. Ráadásul ez egy nem túl bonyolult étel, de mégis isteni. Meghűlés-torokfájás esetén, de szerintem bármilyen betegségnél igazi házi csodaszer!
Sült gesztenye: nem igényel nagy előkészületet. 1 nappal a sütés előtt vízbe áztatjuk, majd a sütés napján keresztben bevágjuk. Sütőbe toljuk és eleinte fóliával, majd anélkül sütjük. Igazi téli  finomság, amiből én csak pár szemet tudok enni alkalmanként. Nemis tudom, nagyon eltelítődök tőle... :(
A forralt bor, bár szerintem vitamint nem igazán tartalmaz, mégsem tudom kihagyni a felsorolásból. Én tavaly az Aldiban vettem előre fűszerezett forralt bort és azt melegítettem fel bögrében. Azt nem is említem, hogy olyan jó hatással volt rám, hogy minden egyes elfogyasztott bögre után mély álomba merültem tőle. (valahogy nem bírom a piát).
Télen nagyon szeretem még a körtét is. Nem tudnám fajta szerint leírni, hogy milyen, csak körte legyen és kemény. Egyszer mézzel megpirítottam és márványsajtot ettem hozzá, még melegen és isteni volt! És állítólag a téli depis időszakban is igen hatásos. 

Én télen fokozottan ügyelek a C vitamin bevitelemre is. Nem nagy dózisokban (1000mg) szedem, hanem 200mg-os adagonként. Emellett szedek még magnéziumot is (ezt csak a meló miatt, egész nap állok és éjszakánként lábgörcs gyötört), valamint "azokon" a napokon is kevésbé éreztem magam idegbajosnak.





Megjegyzések