Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 5, 2017

Hogyan telik egy napunk Nadinnal..?

Nadin általában 7 és 8 óra között ébred, manapság mondjuk inkább korábban. Nagyjából ekkor kelek én is, mivel Nadin a mi ágyunkban alszik.. (igen hallom már messziről a sok okos tanácsot, hogy nagy a gyerek miért nem alszik külön, stb-stb, de nekünk így jó, én sem szólok bele mások életébe..) Szóval felkelés után én is és a gyerek is átöltözünk, fogmosás és arcmosás következik. Ha sok a mosnivaló, akkor már reggel odateszek egy adagot mosni, hogy minél előbb készen legyek. Tehát ezután lemegyünk a nappaliba, ahol a napunk nagy részét amúgy is töltjük, Nadin kakaózik a szokásos c és d vitamint is ekkor kapja meg, én pedig a koffeinmentes kávémat iszom. Reggelizni én nem  nagyon szoktam, egyszerűen nem vagyok éhes. A gyerek reggelizik, általában sajtot-szalámit-zöldséget és egy kis barna kenyeret. Néhanapján elkészítek egy smoothiet, akkor abból Nadin is kiköveteli a részét. Legutóbb egy kivis-banános-spenótos verziót készítettem, eléggé bejött mindkettőnknek. Tehát reggeli után fel

Mindent az O'bag-ről-hogyan ápolom a táskámat,miért vettem meg?

Tudom, hogy sokan nem kedvelik ezeket a műanyag táskákat és rondának tartják. Én tavaly szereztem be 2 mini példányt, először egy amarantot (pinkes) és őszre pedig a porpora nevűt(padlizsánszínű). Nagyon szeretem őket, igazából egy darab eredeti fekete belsőm van meg egy fehér rövid kötél fül, plusz vásároltam egy után gyártott műbőr fület hozzá, ez mindkét színhez passzol, ahogyan a fekete belső is, egyszerű de nagyszerű a hétköznapokra és persze nem koszolódik úgy, mint a fehér füli. Egy szó mint száz, rengeteget gondolkodtam mielőtt megrendeltem volna őket, hisz nem olcsó mulatság összességében. Természetesen sok szép egyedi varratott belsőt lehet venni hozzá, ahogyan fülből sem muszáj az eredetit megvenni, én 2500ft-ért rendeltem és teljesen jól funkcionál. Az egyiket Angliából, a másikat pedig Olaszországból rendeltem, egy hét alatt ideért mindkettő, UPS-el küldték, a csomagolás abszolút rendben volt, igaz az olaszból rendelt porporám egy szép kis porzsákba is be volt csomago