Kinga blogja

Sziasztoook! Ez a hét egyszerűen katasztrófális volt.. Legalábbis nekem. Olyan érzelmi hullámvasúton csücsültem, mint kb.szülés után két héttel. Csak néztem ki néha a fejemből és azon gondolkodtam, basszameg- én nem ilyen vagyok, mi van velem?  Nadin elkezdte az ovit. Nem sírt, nem hisztizett hogy nem akar bemenni. Mondjuk a héten mindennap nagyon korán ébredt és a készülődés maga már borzalom volt. Mindenért nyafogott, nem akar öltözni-ez nem tetszik az nem tetszik. Ezt rendszerint tudom kezelni, hiszen a bölcsi alatt volt időm hozzászokni, de most mégis pofán baszott, hogy nem mennek egyszerűen a dolgok. Már ez elkezdett frusztrálni. Aztán amikor megláttam hogy félve megy be a csoportszobába.. Na hát az még ennél is rosszabb volt. Tudtam hogy jó helyen van, jó kezekben, csakhát neki még idegen a környezet új arcok, stb.. Ahhoz képest én tényleg mondom h nem sírt h be kell mennie, meg ilyenek de én a padlón voltam tőle és sajnáltam szerencsétlen gyereket hogy ott kell mar...

Először is kezdjük azzal, mielőtt felmerülne a kérdés, nem- nem vagyok várandós.  De voltam! És arra gondoltam megosztanám veletek az ezzel kapcsolatos élményeimet, hogy nekem milyen volt ez az egész, hátha valakinek hasznos lehet, én pedig nosztalgiázok kicsit. Szóval azt egészen biztosan tudjátok, a várandósság három trimeszterből áll. (ha nem tudtátok volna, íme az első hasznos infó). Az első és a harmadik trimeszter volt számomra a legnehezebb, a második olyan volt, mint maga a mennyország. Kezdjük a legelején. Késett nagyjából  3-4 napja a havim, amikor munkába menet, gondoltam veszek egy terhességi tesztet. Az esélytelenek nyugalmával mentem be a mosdóba munkába menet. Gondolom világos hogyan kell egy ilyen tesztet használni.. (rápisilsz és várod az égi jelet) Tehát vártam. Nem telt bele fél!! percbe a dolog, mire megjelent 2!! darab csík azon a bizonyos teszten. Hogy akkor én ott sokkot kaptam-e vagy mit éreztem pontosan, leírni szavakkal lehetetlen, megfordu...

Szombat este van és nem tudok aludni, így úgy döntöttem hogy megosztom veletek az elmúlt hét élményeit.  Mint korábban is írtam, Nadinnak aug.-jén mandulaműtétje lesz. Ezt az időpontot hónapokkal ezelőtt kaptuk, amikor ismételten az Orr-Fül-Gégészeti ambulancián kötöttünk ki a Heim Pálban és Dr. Sultész Mónika kezei alá kerültünk.  Amikor anno megvizsgálta a gyereket, szinte gondolkodás nélkül rávágta hogy bizony ebbből mandulaműtét lesz, és kitűzte a műtéti napot. Direkt erre az időre vettem ki szabit, hogy itthon tudjak lenni. Sajnos a műtét előtt egy héttel Nadin hurutosan kezdett köhögni, mire mi visszamentünk a kezelőorvoshoz, hogy ugyan akkor most mi lesz, kell-e halasztani vagy sem. Augmentin Duot kapott a gyerek és azt mondta valószínűleg teljesen meg fog gyógyulni a műtétig.  Most hétfőn, azaz júl.30.án kellett mennünk egy műtét előtti kivizsgálásra, vérvételre és az anesztessel is kellett beszélnünk. Nadin ekkor még mindig hurutosan köhögött, de a doki ...

Ebben a bejegyzésben röviden szeretnék írni arról, hogy a legutóbbi ilyen posztom óta milyen változás következett be az állapotomban. Sajnos nem szolgálhatok nektek/magamnak jó hírekkel, ugyanis az utóbbi hetekben igencsak sok mélypontot éltem meg. Sokszor nem volt kedvem kimozdulni vagy főzni vagy úgy egyáltalán bármit is csinálni. A mindennapi teendőket persze elvégeztem, de minden nap hulla fáradtnak éreztem magam, sokszor kiborultam kis dolgokon vagy egyszerűen sírva fakadtam. Sajnáltam szegény gyereket, hogy ilyen nyomorult erőtlen anyja van, aztán persze rájöttem, hogy neki sem tesz jót ha összezuhanok. Étvágytalan is voltam/vagyok, ami meg is látszik, pár kiló lecsusszant rólam, a ruháim is mind lógnak rajtam. Ráadásul egy egészségügyi probléma is nehezíti az életem, aminek az okára egyenlőre nem sikerült rájönniük a dokiknak, pedig számtalan vizsgálaton átestem már, és szerencsére minden értékem/leletem negatív lett. Így egyenlőre marad a találgatás, az okok ...