Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Legutóbbi bejegyzések

Visszatér minden a normál kerékvágásba..? 2019/4

Szép jó reggelt!  Május elsején, konkrétan hajnalban írom ezeket a sorokat nektek, egy finom tejeskávé mellett. Megtartottuk Nadin szülinapját, nagyon örült az ajándékoknak, a torták is finomak voltak. Az oviban is tortáztak egyet a szülinapja apropójából, a gyerek azt mondta "túl bogyós" volt a tortája- akármit is jelentsen ez.  Húsvét előtt az egész család átesett egy hányós/hasmenős víruson, így az idei nagy húsvéti zaba elmaradt. Kezdte Nadin, aztán jöttem én, és végül Apa. Szerencsére Apa elég gyorsan túlesett rajta, én egy csomót szívtam, napokig a kaja szóra sem tudtam gondolni.. Nadinnak se igen volt étvágya, de azért a szülinapkor pótoltuk a bevitt kalória mennyiséget.  Voltam egy hét szabin, bár nem éreztem hogy szabin lennék, mert Nadin is itthon volt velem. Elkezdett köhögni, és bár nem volt láza, de úgy voltam vele, ha már úgyis itthon vagyok, akkor maradjon ő is, csak a szülinapján ment be ebédelni és tortázni a többiekkel.  Azért mivel jó idő

Munka, rosszkedv, betegség, 2019 #3-as posztja

Már megint hanyag voltam és 2 hónapja a blog felé sem néztem. Nem akarnék magyarázkodni,bár most mégis azt teszem, de egyszerűen nem volt ihletem/kedvem/időm.   Történt pár dolog, igazából nem tudom hol kezdjem...?  A legfontosabb talán, hogy Nadinnak februárban ismét volt középfül gyulladása.. Fél év alatt harmadszor. A kezelőorvos azt javasolta, hogy keressük fel az orvost,aki a gyerket műtötte és vele konzultáljunk.  Nos, így is tettem egy pénteki szabadnapomon. Felkerestük a doktornőt, aki egy légúti betegségekre "specializálódott" immunerősítő készítményt írt fel, amit most 30 napig kúraszerűen kell szedni,minden reggel étkezés előtt fél órával.Utána 20 nap szünet és ismét egy 10 napos kúra következik. Ősszel újra ismételjük a procedúrát.  A főnököm hát hogy is mondjam "angolosan" távozott a munkahelyemről, úgyhogy azóta a két kolleganővel visszük az osztályt. Ez nem azt jelenti,hogy nincs főnökünk,sőt...  Hogy is fejezzem ki magam finoman? Tehát m

Rég jártam erre... avagy 2019 #2-es poszt

Hjajj...Utoljára január hatodikán írtam nektek. Most meg már lassacskán február végén járunk. A nyakfájásom, amit az utóbbi posztban említettem, elég makacsul tartotta magát, gyakorlatilag még rá 3 hétre is éreztem, hogy valami nem stimmel.  Persze ekkor már azért a fájdalom jelentősen lecsökkent, nyilván dolgoztam is, de esténként tévézésnél éreztem, hogy valami nem egészen kerek. A január egyébként viszonylag gyorsan telt el, legalábbis a korábbi évekhez képest viszonyítva most nem volt annyira csigalassú.  Hó vége fele ki kellett hívnunk a kazánhoz szerelőt, ugyanis az érzékelője, ami a begyújtáshoz kell, eléggé elkoszosodott és csak második-harmadik alkalommal volt hajlandó begyújtani, sőt egyszer el sem indult. Úgyhogy úgy döntöttem, akkor hívjunk szerelőt, nehogy fűtés és melegvíz nélkül maradjunk a gyerekkel. Másnap szerencsére ki is tudott jönni, és a kazánunk azóta is szépen teszi a dolgát. Februártól új munkaszervezés van a melóhelyen, ami annyit tesz, hogy

Szia 2019, hello nyakfájás..

Hát íme az új év első bejegyzése..  Éppen vasárnap hajnal van (jan.6) 4 óra. A többiek békésen szunyókálnak, én pedig egyfajta lelki terápiaként leültem a laptop elé egy bögre tejeskávéval posztot írni nektek.  Vagy igazából magamnak? Nem tudom, hányan szoktátok elolvasni a bejegyzéseket, néha rákukkantok a statisztikákra, de persze látom hogy nem vagyunk sokan. De nem baj, nekem tényleg terápiás hatású, ha 1-1 élményem vagy gondolatom le tudom írni, ilyenkor olyan mintha egy kicsit kibeszélném magam. Tegnap hóesésre ébredtünk, bentről valóban nagyon szép volt, de amikor kint kocsival csúszkálsz utakon, na az már annyira nem szép, szóval csak óvatosan!  Voltunk tegnap a Kackac-ban, ez egy játszóház a Kökiben. Nadin nagyon jól érezte magát, olyan jó érzés látni, ahogy jön-megy, csillogó szemekkel rohan csakhogy még egy kört csúszdázhasson. Minden forintot megér a belépő.  Én sajnos most nem tudtam olyan aktívan részt venni a mókában, ugyanis csütörtök hajnalban egy nagyon r

Hogy telt 2018? Összefoglalás

Arra gondoltam,mivel régen jelentkeztem, írok egy kis összefoglalót az idei évünkről. Nem mondhatom hogy ez az év a legeslegjobb volt..  Voltak persze szuper pillanatok, de sok nehézség, aggódás is övezte ezt az évünket. Kezdjük talán azzal, hogy idén kétszer voltunk kórházban. Egyszer februárban, az alvás laborban a Heim Pál kórházban, aztán a mandulaműtéten,szintén itt.  Nos az első látogatásunk még nem is volt olyan vészes,meglepő tisztaság és emberséges hozzáállás fogadott minket,amit nagyon nagy pozitívkumként könvyeltem el. Aztán amikor kitűzték a műtét időpontját, nemis tudom, talán április vége fele, úgy onnantól nem telt el úgy nap, hogy ne a műtétre gondoljak.  Szerencsére, ahogyan bizonyára tudjátok, a műtét sikeres és komplikáció mentes volt (no nem teljesen,de erről írtam korábban).  Azt hiszem míg le nem telt a teljes lábadozási idő, nagyjából 1!! teljes hónap, nem feküdtem le nyugodtan aludni. Nyilván az első pár nap a legrosszabb, de Nadin nagyon ügye

Life update #12- karácsony, munka, Nadin, hóesés

Na hellóóó! Ismét hajnal van, konkrétan 3/4 3, egyszerűen nem tudtam aludni..  Remélem mire a bejegyzést megírom kellően fáradt leszek és reggelig szunyókálok majd.  Ami senkinek nem fog meglepetést okozni, az az hogy tegnap megvolt az első "komolyabb" havazás idén. Nem esett fél méter hó, de azért fél centi sem. Nadin reggel kinézett az ablakon és amikor meglátta hogy nagy pelyhekben esik a hó, hát látni kellett volna hogy csillog a szeme. Biztos ami biztos, minden ablakból megnézte a hóesést.  Tegnap mászkálósabb napunk volt, délelőtt elmentünk a Dm-be és a patikába, valamint elhoztunk 2 db karácsonyi ajándékot, így már csak egyért kell elmennem és meg is vagyunk.  A héten megvettük a gyereknek a konyhát, huhh bazi nagy a doboza, jól eldugtuk előle, alig várom már hogy kinyissa. Voltunk az erzsébeti karácsonyi vásárban is, nagyon hangulatos volt, hogy éppen szakadt még a hó. Sokan is voltak, az emberek és az árusok is. Ettem churrost és nutellás kürtős kalácsot