Ugrás a fő tartalomra

Hogy telt 2018? Összefoglalás

Arra gondoltam,mivel régen jelentkeztem, írok egy kis összefoglalót az idei évünkről.

Nem mondhatom hogy ez az év a legeslegjobb volt.. 

Voltak persze szuper pillanatok, de sok nehézség, aggódás is övezte ezt az évünket.

Kezdjük talán azzal, hogy idén kétszer voltunk kórházban. Egyszer februárban, az alvás laborban a Heim Pál kórházban, aztán a mandulaműtéten,szintén itt. 
Nos az első látogatásunk még nem is volt olyan vészes,meglepő tisztaság és emberséges hozzáállás fogadott minket,amit nagyon nagy pozitívkumként könvyeltem el. Aztán amikor kitűzték a műtét időpontját, nemis tudom, talán április vége fele, úgy onnantól nem telt el úgy nap, hogy ne a műtétre gondoljak. 
Szerencsére, ahogyan bizonyára tudjátok, a műtét sikeres és komplikáció mentes volt (no nem teljesen,de erről írtam korábban).
 Azt hiszem míg le nem telt a teljes lábadozási idő, nagyjából 1!! teljes hónap, nem feküdtem le nyugodtan aludni. Nyilván az első pár nap a legrosszabb, de Nadin nagyon ügyesen és hősiesen tűrte a megpróbáltatásokat. Büszke vagyok az én kis gyönyörűségemre. Azért ez volt az év legrosszabb (persze egyben legjobb) története, de nagyon boldog vagyok, hogy ezen is túlestünk.

Az idei év nem volt mentes a betegségektől, sőt azt hiszem meg se tudnám számolni Nadin hány napot volt beteg. Szerencsére a legtöbb betegség lefolyása pár napos volt, mérsékelt lázzal,köhögéssel, de annál többször volt csak simán taknyos a gyerek. Béres csepp és társai: helló, egy kalap szart sem értek!  

Aztán (vagyis ez az év első felében volt) munkahelyet váltottam. Ez sem ment teljesen zökkenőmentesen, főleg az első két hét volt nehéz számomra. 
Mire nagyjából már fél évet eltöltöttem az osztályon, és egy küszöbnyire voltam attól, hogy növényvédelmi tanfolyamra menjek, akkor közölték, hogy áthelyeztek a papír-írószer osztályra.. Hát, derült égből villámcsapás volt.
 Az első hét itt is katasztrofálisan telt el, de miután a kolleganőm Timi visszajött a szabiról, kezdtem örülni a dolognak. 
Ugyanis azt el kell mondjam, hogy nagyon jól kijövünk mi ketten egymással. Bár nem egyforma a stílusunk és a természetünk, mégis megtaláljuk a közös hangot, van témánk egymás közt, és persze nagyon sokat viccelődünk egymással. Így már azért nyilván könnyebb a helyzetem. 
Szóval már ott is kiismerem magam (nagyjából), de még mindig vannak olyan fura kérdések, amikre legtöbbször csak pislogni tudok. A melóhely váltásom egyébként egy abszolút jó döntés volt, nem bántam meg, és persze anyagilag is jobb. Természetesen mint minden munkahelyen, itt is vannak kétszínű emberek, vagy olyanok akik csak simán bunkók, több mint a régi helyen, de már csak nevetni tudok rajtuk, és a hülye pletykákon.

Az idei karácsony nagyon jól telt,legalábbis én borzasztó jól éreztem magam. Örültem hogy együtt vagyunk, jó volt látni ahogy a gyerek örült az ajándékoknak, jókat ettem és próbáltam pihenni. Na és persze karácsony másnapján átjött mindkét tesóm hozzám és igazán jól éreztem magam velük.

Ami a szilvesztert illeti, nem szeretem és nem is megyünk sehova. Nem főzök lencsét, viszont lesz virsli és gyerekpezsgő. Többször írtam  már, hogy a szilveszter nem az én ünnepem. Nem szeretem és passz. Karácsonyra csupa olyan dolgot kaptam,aminek nagyon örülök. Megjegyzem nekem nem nehéz ajándékot venni.

A pánikbetegségről nem írtam, pedig illene. Úgy állunk hogy nagyon rég nem volt ilyen "rohamom", persze szedem a gyógyszereket és némileg sikerrel csökkentettem le az adagot is. De a célom hogy teljesen leálljak a gyógyszerekkel
.
Hogy mit kívánok jövőre? Nadin ne legyen ennyiszer beteg! Semmi mást.
És hogy miket szeretnék "megvalósítani"? 
Szeretnék változatosabban főzni, új, egészségesebb alapanyagokkal. Nem drasztikus változást szeretnék, csak hogy jobban odafigyeljek mit eszem. 
Szeretnék még csajosabban és kevéssé sportosan öltözni. 
Szeretném a lakást kicsit rendbehozni, belül is és kívül is. Sokkal több figyelmet fordítani a kertre, szép színes virágokkal dísziteni. 
Belül pedig több home decor, Nadin szobáját nyáron mindenképp ki kell festeni, de a hálót is jó lenne kipofozni.

Egy szuszra ennyi. Nagyon Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!!

Megjegyzések