Life update #8-2018 avagy ezen is túl vagyunk

Szombat este van és nem tudok aludni, így úgy döntöttem hogy megosztom veletek az elmúlt hét élményeit. 

Mint korábban is írtam, Nadinnak aug.-jén mandulaműtétje lesz. Ezt az időpontot hónapokkal ezelőtt kaptuk, amikor ismételten az Orr-Fül-Gégészeti ambulancián kötöttünk ki a Heim Pálban és Dr. Sultész Mónika kezei alá kerültünk. 

Amikor anno megvizsgálta a gyereket, szinte gondolkodás nélkül rávágta hogy bizony ebbből mandulaműtét lesz, és kitűzte a műtéti napot. Direkt erre az időre vettem ki szabit, hogy itthon tudjak lenni. Sajnos a műtét előtt egy héttel Nadin hurutosan kezdett köhögni, mire mi visszamentünk a kezelőorvoshoz, hogy ugyan akkor most mi lesz, kell-e halasztani vagy sem. Augmentin Duot kapott a gyerek és azt mondta valószínűleg teljesen meg fog gyógyulni a műtétig. 

Most hétfőn, azaz júl.30.án kellett mennünk egy műtét előtti kivizsgálásra, vérvételre és az anesztessel is kellett beszélnünk. Nadin ekkor még mindig hurutosan köhögött, de a doki azt mondta ez nem para. Hát oké. 

Hónapokkal ezelőtt már elkezdtük adagolni Nadinnak, hogy megyünk a kórházba, kiveszik a manduláját stb,  még a kórházi táskánkba is együtt pakoltunk be. 

Szerda reggel, azaz augusztus első napján reggel 7 órára érkeztünk meg és egy pár nyomtatványt kitöltve várakoztunk, hogy sorra kerüljünk. Először egy másik orvos hívta be sorban a betegeit, majd elsőnek következtünk mi a dokinőnél. 

Kimosta Nadin fülét, mert tele volt zsírral, megnézte a torkát. Ezután az osztályos főnővérrel beszéltünk, kitöltöttünk itt is pár papírt, Nadin megkapta a kórházi karszalagját, tőlem pedig megkérdezték kérek-e külön ágyat és étkezést térítés ellenében..Mondtam hogy, köszi de nem. Felbattyogtunk az emeletre, elfoglaltuk a "rezidenciánkat".

 Sajnos Apának 9-kor el kellett hagynia a kórházat, mivel megkezdődtek a műtétek. Közben ismerős arcok érkeztek szobatársnak, velük már párszor összefutottunk odalent is, örültem hogy nem tök ismeretlenekkel vagyunk együtt. Nadint átöltöztettem "pizsibe", majd itt is csomó adminisztráció következett és meglátogatott minket az altató orvos, akinek jeleztem a gyerek hurutos köhögését, és hogy gyógyszerrel ezt már kezelik. Nem mondtak egy büdös szót sem, hogy mikor kerülünk sorra, csak annyi tudtunk, hogy kb.fél óra az egész beavatkozás és hogy előtte a gyerekek "mosolygós szörpöt" kapnak, amitől kicsit bekábulnak.

 Itt már felpörögtek az események. Nadin megkapta ezt a bizonyos szirupot és meglepő módon csomó ideig észre sem lehetett venni a hatását. Aztán a mozgása lelassult, üvegessé vált a tekintete és fura dolgokat kérdezett, Megjött érte a műtős fiú, Nadin vitte magával Zsömit is- a kedvenc plüsse- és egy hang nélkül elhagyták a szobát. Én akkor még nem is voltam ideges, ittam pár korty vizet, átöltöztem kényelmesebb ruhába és vártam.

 Egy idő után már fel-alá járkáltam, amikor megjelent Sultész doktornő, hogy vége a műtétnek, ébresztgetik a gyereket és nemsokára hozzák be. Hatalmas kő esett le a szívemről és alig vártam hogy újra láthassam a picinyemet. Kissé gyanús lett hogy még 20 perc elteltével sem jöttek ki, ekkor a doktornő közölte hogy bizony a gyerek hurutos köhögése miatt még szívják le neki a váladékot, de mostmár mindjárt tényleg itt lesznek.

 Ami ezután történt, azt soha nem fogom elfelejteni, míg élek. Beleégett a retinámba. Az én egyetlen, mosolygós, mindig vidám kislányomat szinte eszméletlen állapotban, hörögve hozták a szobába és a bugyogott ki az orrán a vér. Kiküldtek a szobából, hallottam ahogyan hörög és szívják ki neki a váladékot, miközben artikulátlan hangok jönnek ki belőle. Akkor megfordult velem a világ. Ott álltam a szoba előtt, csuromvizesen leizzadva és zokogtam a falnak dőlve. Úgy felstresszeltem magam, hogy ki kellett a mosdóba szaladnom hányni. Próbáltam hideg vízzel lemosni az arcom és inni pár kortyot hátha jobb lesz, de nem lett jobb. Átkoztam magam, amiért belekezdtünk ebbe a procedúrába és imádkoztam a jóistenhez hogy minden jöjjön rendbe. 

Senkinek egy szava sem volt a folyosón zokogó édesanyához-hozzám. A dokinő faarcal közölte h nem kell ám kiborulni, ez természetes egy ilyen hurutos megbetegedésnél. Hát köszönöm bazmeg. Az én egy szem kislányom van ott és nem másé. Nem az érdekelt, ez természetes-e, hanem h mikor láthatom.

 Nagyjából 10 percig tartott ez a procedúra, mire bemehettem és a melletünk lévő ágyon fekvő kisfiút is elvitték műteni. Végre odaengedtek Nadinhoz! Az altatás hatása miatt őrjöngve csapkodott, az oxigénmaszkot letépte az arcáról, ekkor még mindig dőlt az orrából a vér. A szeme bedagadva, a szeme körül véraláfutásos kiütések az erőlködéstől. Nem ismerte meg a hangom, nem hallgatott senkire. Nagy nehezen ölbe vehettem, ekkor picit megnyugodott, mert folyamatosan beszéltem hozzá. Nos nem túlzok, ha azt írom le, négyszer ájultam el, ülve!! nagyjából 1,5 óra leforgása alatt. Szólnom kellett a nővérnek, hogy vegye át a gyereket, különben kiejtem a kezeim közül. A másik szobában volt normál méretű ágy, oda feküdtem le, ittam teát és a szobában lévő Anyuka nagyon kedvesen -innen is ezer hála érte- megkínált egy csokis croissanttal, amit felfaltam. 

Közben megint rámtört a sírhatnék, hogy mekkora szaranya vagyok, hogy a másik szobában ott üvölt a frissen műtött gyerek, én meg padlót fogtam. Nem tagadom, borzalmas élmény volt számomra ez az egész. Lehet gyengének és mimózának nevezni, vagy kinevetni hogy elájultam, de ez vagyok én. Nem vagyunk egyformák, ezért nem fogom szégyellni magam. Igenis sokkoló volt a látvány és pánikba estem. Ezvan.

 Hogy jó dolgot is írjak, nagyjából olyan délután 1óra körül már sokkal jobb színben volt a gyerek. A műtőbe nagyjából 1/4 11 felé vitték be. A délután folyamán először teát kapott, majd tejbegrízt és husilevest, meg benyomott egy negyed vaníliás pudingot. Apa bejött látogatási időben 4-6ig, és az az idő szinte feledtette velem az előző órák eseményeit. Kicsit én is lenyugodtam. Nadin többször kapott vérzéscsillapítót és antibiotikumot, valamint fájdalomcsillapítót. Először igen furán beszélt, a nyelve fel volt dagadva, de ez estére szépen leapadt. Körbe vizitelte a kórtermeket és megitatta a szomszéd kisfiút almalével, amit Apa hozott be neki. Este 9kor kapott még valamit a branüljébe, és lefeküdtünk aludni. Én széken terveztem aludni, de mivel kibaszott kényelmetlen volt, így leszartam és elővettem a kórházi szekrényből egy takarót és egy párnát és azon aludtam. Éjjel 11-kor még bejött az éjszakás nővér vérzéscsillapítót beadni neki, szerencsére erre fel sem kelt. Körülbelül kétszer kelt fel akkor éjszaka, egyszer azért mert pisilnie kellett, aztán pedig engem keresett, nem látta hogy a földön alszom és szeretett volna mellém feküdni, de mondtam neki hogy most sajnos nem lehet. 

Hajnali fél 5-kor már kukorékolt a kisasszony. Reggel 7-kor volt a vizit, Apa jött értünk és reggel 8-ra már itthon is voltunk. Főzött Apa húslevest, mi meg bealudtunk olyan 4-5 órára egyhuzamban. 

Azóta sokkal jobban van, torka fájdogál, nem sokat eszik, ellenben a nagy hőség miatt sokszor itatom, és a gyógyszereket is, kis szájhúzássaé ugyan, de beveszi. Jövő szerdán megyünk kontrollra. Addig nagyon vigyázunk, hogy ne erőltesse magát, darabos ételt nem kap, valamint hajat sem moshat és ülőfürdőt sem vehet, illetve a nagy hőségre való tekintettel a szabadban sem tölthet sok időt, a meleg ugyanis kedvez a vérzéshajlamnak. 

Összességében a kórház amúgy merő retek, a gyerekeknek az osztályon fent van a mosdó, míg a szülőknek lent a földszinten. Parádés megoldás! Ahogyan az is, ha befizetsz ebédre, akkor át kell menned a főépületbe zabálni. Logikus nem, hogy a frissen műtött gyereked -legyen az akárhány éves is- nem hagyod magára?! A nappalos nővérek nem voltak túl szimpatikusak, sem gyerekbarátak, az éjszakai váltás viszont kellemes meglepetés volt. Én nem adtam hálapénzt, semmilyen extra ellátásban, vagy odafigyelésben nem részesültünk, csak annyiban amennyit a műtét utáni szituáció megkívánt. Én senkinek nem akarom elvenni a kedvét ettől a "rutinműtéttől, én csak a saját élményeimet írtam le. Van aki jobban bírja az ilyesmit, előtte le a kalappal- én nem ezek közé tartozom. Ha változtathatnék valamin, az csupán annyi lenne, hogy megpróbáltam volna reggelizni a műtét napján, hogy a kislányomat egy percre se hagyjam magára míg ébren van.

Hogy mi a tanulság? Vigyázzatok magatokra, és egymásra, a szeretteitekre! Az egész életetek felfordulhat egyetlen másodperc alatt, mint ahogy nálam is történt. Próbálok minél kevesebbet gondolni erre az egészre, és örülök annak, ami most van.