Ugrás a fő tartalomra

Sárkány Centeres zsákmányolás

Drága Barinőmmel Csillával (ezt a posztot neked ajánlom Drágám..) múlt héten felkerekedtünk és összejöttünk egy kis plázázással egybekötött melókereséssel és egy kis csajos shoppingra-beszélgetésre. :D Jó hosszú lett az első mondatom.
Miután a Westendet végig jártuk úgymond sikerrel, elugrottunk a Sárkányba. Igazán nem panaszkodhatok, fél óra alatt ott is voltunk, minden gyorsan és rögtön jött. Jee, ilyenkor szeretem a bkv-t.
Péntek dél lévén nem igen voltak vásárlók, ami azért lássuk be nem volt rossz. Meg az se h kint rohadt meleg volt, már akkor is, bent az árusoknál meg jó kis hüsi idő.
Konkrét célunk/célom az volt, h vegyek valami cuki dolgot, de nem tudtam h mi legyen az. Fülit, vagy vmi hasonló kis csecse-becsét szerettem volna. Ilyen téren csalódtam, mert semmi kedvemre valót nem találtam. A ruhák-papucsok amik szintén érdekeltek mondjuk közepesen keltették fel az érdeklődésem, de annyira nem, hogy vegyek is valamit.
Viszont a szépségápolási, és a sminkcuccok is igen tetszetősek voltak. Minden kozmetikais üzletnél ugyanolyan lelkesedéssel vettem bele magam a kínálatba, mintha cukorka boltban lennék. Hál istennek, hogy olyan társsal mentem nézelődni, aki nem nézett hülyének, amikor a nyolcvannyolcadik hajpakolást kibontottam és beleszaglásztam. Szóval köszi Csillu. :D
Végül nem olyan sok dolgot zsákmányoltam, nem akartam a költségekkel elszállni. Persze tudtam volna még hajpakit venni, vagy csokis masszázskrémet, vagy csokis bőrradírt, de majd legközelebb.

Így is azért zsákmányoltam, lássuk miket is:


 Freeman termékek:
  • csokis-epres méregtelenítő pakolás
  • grapefruitos bőrradír
  • Natura epres testradír/tusoló, 
  • Lady Stella akne maszk (por állagú)
  •  Kallos Color fekete áfonyás hajpakolás

Nos, ezeket vettem, kb. 4e forintot költöttem. (azt hiszem, megérte a pénzt kiadni értük, jó ideig nem kell ilyenekre költenem)

Remélem legközelebb sikerül sminkcuccokat is vennem, mert most nem volt olyan számomra tetszetős kínálat.

Szoktatok a Sárkányba járni?



Megjegyzések

  1. de jól néz ki mindegyik :)

    VálaszTörlés
  2. igen, és szuperül is "funkcionálnak", már kipróbáltam mindet, a Lady stella kivételével. :D

    VálaszTörlés
  3. Szántai Csilla2012. május 4. 13:41

    Mondtam már, hogy imádlak? Egyetlen dologra jó volt a Hervis az életemben! Arra, hogy TE LETTÉL A BARINŐM!!!! Pussz! :D

    VálaszTörlés
  4. Az epres testradír jó? :) és mennyi volt? köszi.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése