Ugrás a fő tartalomra

Tetkó napló 0. és 1. nap

Tegnap sikeresen túlestem életem első tetoválásán. Azért mondom, hogy sikeresen mert a fájdalom tűrő képességem elég alacsony. Mondhatnánk akkor, hogy ne csináltassa az, aki nem bírja. Ez igaz is, de bennem a vágy erősebb volt, minthogy lemondjak róla.
A hosszú bevezetés után leírom a tegnap történteket, gondolataimat.

Délre kellett mennem/mennünk, a barátnőm kísért el, semmiképp se akartam egyedül menni. "Nagy nehezen" oda találtunk, bár már épp kezdtem aggódni, hogy valamit elnéztem még itthon a térképen, de megtaláltuk a keresett utcát. Félelemmel és izgalommal léptem át a szalon ajtaját, de tudtam innen már nincs vissza út.
Egy nagyon kedves srác fogadott bennünket, vázoltam az elképzeléseimet, mutattam neki képet, majd jó fél óra tervezés következett. Miután megállapodtunk, hogy akkor milyen is lesz a végleges motívum, átrajzolta indigós papíron a tetkó mintát, bőrömet lefertőtlenítette és indigó olajjal kente át. Ráhelyezte a mintát, pár másodpercig rajta hagyta és mint egy lemosható tetkó mintát leszedte, és a körvonalak csodásan megmaradtak. Az eszközök ekkor már rám vártak előkészítve. (megbizonyosodtam róla, hogy minden steril, a cuccokat előttem bontotta ki originál csomagolásukból.) Lefeküdtem a lefóliázott ágyra és indulhatott a móka. Először a tetoválás kontúrjait "véste fel" a tetováló, majd a vonalak kitöltése, a virág satírozása következett. Közben megbeszéltük az ápolással kapcsolatos teendőimet, és egész jól elment az idő. A barátnőm végig a kezemet fogta, nagyon jó, h ott volt, mert egyrészt szóval tartott és elterelte a figyelmem, másrészt pedig amikor igazán kényes és fájdalmas részekhez értünk, sokat számított h szoríthattam a kezét, nagyon jó fájdalom levezetésnek bizonyult.
Aki azt mondja, h a tetoválás nem fáj v nem kellemetlen, az hazudik. Nekem a bordák körüli részen iszonyúan fájt, de végig a végeredményre gondoltam. Akadt azért pár pillanat, amikor a kezemet harapdáltam annyira fájt. Szerencsére ebből volt kevesebb. 2 óráig tartott, mire a mű elkészült. Közben egyszer álltunk meg, ittam egy kis limonádét és kimentem a mosdóba. A végén nagyon nehezen tűrtem már az egészet, alig vártam h végezzünk. Amúgy is fárasztó és kényelmetlen 2 órán át ugyanabban a testhelyzetben szinte mozdulatlanul maradni. Nehéz pillanatok voltak, amikor a fájdalom ellenére tudtam h nem húzhatom arrébb magamat, mert a minta nem lesz jó.
Vérezni nem igazán vérzett, ezzel nem volt gond.Kifizettem a pénzt, kaptam egy névjegykártyát a tetkós sráctól. Hazafelé még a gyógyszertárba ugrottunk be Bepanthen kenőcsért és Clarasept folyékony szappanért. Meg a mekibe persze egy finom Magnumos McFlurry-re. :D
Nem volt gond az utazással, egészen itthonig semmi bajom nem volt. De hazaérve egyből kötést kellett cserélnem, és nem hazudok Csajok, úgy lement a vérnyomásom, hogy alig bírtam menni, azt hittem menten elájulok. Már kezdett is zúgni a fülem meg minden. Gyorsan ledőltem a kanapéra, ittam egy kis limonádét és úgy 10 perc fekvés után magamhoz tértem. Aztán vacsit kellett még készítenem, a felét így is az Uram fejezte be. 
A fürdés gyors volt, mert bár azt az instrukciót kaptam h érheti víz, de ne hosszan mert kiázik a festék. Az esti kötésnél még akadtak vérnyomás problémáim, ez mára elmúlt.

Jó nagyot aludtam, és igazán nem fájt éjszaka egy pillanatra sem. Olyan érzés volt, mintha a bőrömet ott megégette volna a nap.
Most 3 napig fóliáznom kell, éjszakára is. A kötést naponta többször min. 3-4 alkalommal cserélni kell. A kötés leszedése előtt kezet mosok a Clarasepttel, a fóliát leszedem és sima langyos vízzel óvatosan átmosom. Papírtörlővel finoman leitatom a vizet, vékonyan bekenem Bepanthennel, mehet rá légmentesen a fólia, és oldalt leragasztom. Csak azért írtam le, hátha valakinek ez hasznos lehet később.

Ez az első tetkóm "rövid" története. Képet is mellékelek, ez tegnap este készült. A hátteret stb.. nemigen érdemes nézni, este gyorsba a fürdőben készült.



Idén erősen óvnom kell a naptól és hát asszem a szoliról is le kell mondanom egy időre. Éljen az önbarnítós testápoló!! :D

Sziasztok!

Megjegyzések

  1. Én nem tudom elhinni h ilyenért még fizettek is... Abszolút tetoválás ellenes vagyok de hát ha neked tetszik, akkor viseld egészséggel!

    VálaszTörlés
  2. Hát pedig, ha hiszed ha nem ez is pénzbe kerül. Van aki cigire költ, drogokra v piára. Én tetkóra. :D Nem vagyunk egyformák, uncsi is lenne úgy a világ. :D

    VálaszTörlés
  3. nekem sosem tetszett a hasi környékre tetkó, de ez valami gyönyörű lett *.* és milyen szép a piercing :)
    Én majd a 18. szülinapomra szeretnék egy cseresznyét a csuklómra :))

    VálaszTörlés
  4. Köszi Viki, a tetkós srác nevében is.
    A piercing a Claire's-ből való. :D
    A csukló körül állítólag szintén elég érzékeny... :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, sokan mondták h úristen bolond vagyok, hogy a csuklómra akarok majd, de úgy vagyok vele, hogy kit érdekel.. most azt a "kis" időt kibírom, a végeredmény meg úgyis szép lesz :))

      Törlés
  5. Szép ez a minta. :)
    Nekem több is van, de egyiknél se mostam fertőtlenítővel kezet, mikor bekentem pl. Meg nekem azt is mondták, hogy ne hagyjak rajta fóliát, mert nem dunszotlni akarok. :)
    De lehet, hogy tetováló válogatja, hogy kell-e rá a kötés vagy sem.

    VálaszTörlés
  6. Én kifejezetten élveztem, amikor tetováltak:D Na jó, az utolsó kb 1 órát már nem, annyira el volt fáradva a bőröm (összesen kb 4 óra volt). Következőt én is az oldalamra szeretném, kíváncsi vagyok azt hogy fogom bírni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése