Úgy döntöttem megírom ezt a bejegyzést, bár sokat gondolkodtam rajta, érdekel-e ez egyáltalán valakit rajtam kívül?
Bár ez alapvetően egy szépségápolással foglalkozó blog, de úgy gondolom az élethez ez is hozzá tartozik, erről is muszáj írnom, vagyis kiírnom magamból, mit is gondolok erről.
Előre leszögezném, nem szeretnék senkinek a magánéletébe döntéseibe beleugatni, csak az én privát véleményem olvashatjátok.
Vágjunk is bele.. Kezdjük azzal, hogy szülés után nyilvánvalóan mindenki megváltozik valamilyen értelemben.. Hogy ez jó vagy rossz irányt vesz-e, ez mindenkinél máshogyan jön ki. Én is megváltoztam, az érdeklődési köröm kibővült, és igen képes vagyok 5 percnél tovább kitartóan gügyögni egy ordító gyereknek, vagy ha egy boltban elkezd hisztizni, nem kellemetlenül érezni magam.
Régen ez elképzelhetetlen lett volna számomra. De ma már van egy két éves gyerkőcöm és sokat formálódtam mellette, de úgy érzem csak jó értelemben. Megtanított a türelemre és hogy ne magamat helyezzem előtérbe, ez csak természetes ha van egy gyereked.
DE! Attól maradtam, aki vagyok. Érdekelnek a sminkcuccok, a sminkelés, a blog írás, a youtubeozás, a rózsaszín dolgok, szóval olyan dolgok amik miatt régen is úgy gondolom, hogy nem olyan voltam mint a többi lány/nő körülöttem, mert mindig törekedtem arra, hogy egy saját egyéniségem legyen és ne majmoljak senkit.
Ez szülés után sem változott meg csak picit átalakult. Ugyanúgy szeretek eljárni egyedül vásárolni vagy csak picit kiszellőztetni a fejem, ha úgy érzem szükségem van rá. Nem szégyellem, de már amikor 3 hetes volt a gyerek jól esett elmenni a barátnőmmel fagyizni, teljesen feltöltődve tértem haza.
Érdekes módon a körülöttem lévő kisgyerekes anyukák, valahogy 180 fokos fordulatot vettek, rájuk sem lehet ismerni.. Ez nagyon elszomorít.. Nincs közös program, nem mozdulnak ki vagy csak bizonyos kereteken belül.. Én sosem akartam ilyen lenni, és nem is lettem ilyen. Igen, van hogy én is Anyámmal megyek el vásárolni, mert jól esik vele lenni. Ettől független nem érzem hogy minden alkalommal szükségem lenne társaságra. Vajon én vagyok a zombi?! És a többiek a normálisak? Ha úgy van nyugodt szívvel hagyom a gyereket az apjára, a húgomra vagy anyámra. Mert nekem is szükségem van egy kis "me time"-ra. Talán rosszul kellene magam érezni? Vagy önzőnek?
Ahogy írtam fentebb is, senkit sem akarok megbántani, de ez a bejegyzés egyszerűen kikívánkozott már belőlem. Attól hogy valaki Anya lett, nem szűnik meg nőnek-barátnőnek stb lenni, csak egy kis változás van az életében.
Úgy érzem, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen anya, viszont a környezetemben mindenki megváltozott és nem tudom ezt a helyzetet hogyan kezelni? Szakítsam meg a kapcsolatot velük? Vagy csak szimplán ne foglalkozzak velük?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése