Ugrás a fő tartalomra

Terveim a hétre #2

Mééég nem késő megírnom ezt a bejegyzést, ugyanis hétfő este van és most volt időm és kedvem leülni, és leírni mik is a heti terveim.

Ma, azaz hétfőn tulajdonképpen nemvolt semmi extra. Elugrottunk csekket feladni, hajfestéket és popsi krémet venni a gyereknek a Kökiben.
Főzni nem kellett, mert volt maradék tegnap a Mamáéktól és azt ettük meg. Iszonyú meleg volt ma is, kicsit káoszosra sikerült a délután, mert miután a gyerek elaludt, én is bealudtam mellette. Így a hajfestés később délutánra, a blogolás pedig most estére tolódott el. Na sebaj, ennél nagyobb baj ne történjen.
A tegnapi naphoz hozzá kell tennem, hogy voltam az Aldiban felsőt venni és pár reggelire való finomságot (tejszelet, müzliszelet, krémsajt stb..), valamint beszereztem a bérletem és Mamáméknál ebédeltünk. Valamint próbáltam utolérni magam a házimunkában, ami azt jelentette h egész délelőtt ment a mosógép, porszívóztam és felmostam, ahogy minden nap. 

Holnap (kedden) valszeg elurunk az Europarkba, Nadinnak kellene egy új szandál a Pepcoból, na meg egy nyári sapi sem ártana neki. Főznöm is kell, mégpedig úgy, hogy tudjak vinni is, meg maradjon itthonra is a többieknek ebédre.
Ma már intéztem a pénteki Tescos rendelésünket, pár dolgot még csiszolnom kell rajta, hogy minden meglegyen. Szerintem magamnak csirkemell lesz brokkolival és rizzsel, a többieknek pedig valamit kiveszek a fagyóból és megfőzöm/sütöm holnap.

Szerda és csütörtök most a meló nap, ehhez nem fűznék semmit, mert ilyenkor a melón kívül maximum fürdeni meg enni van energiám.

Pénteken reggel megyünk a gyerekkel a pszichiáteremhez a Dél-Pesti kórházba, receptet kell íratnom és most nincs kire hagynom a gyereket. Ha minden igaz, akkor a Mamámékhoz is beugrunk majd, mert a holnapi napot kivételesen kihagyjuk.

Szombat és vasárnap szintén itthon leszek, valamelyik nap megint csak a Mamámékhoz megyünk ebédre, meg persze kezdődik elölről a házimunkák bűvös köre.
Igyekszem felvenni a ritmust és egy tartható napi rendet kialakítani, úgy hogy legyen idő a
főzésre, házimunkára, na meg persze Nadinnal bepótoljuk azt a két napot, amit munkában töltök és egymáson lógunk.

Megjegyzések