Egy kis lelkizős téma a blogon, hogy ne csak mindig a szépségápolási termékekről beszéljünk.
Kezdjük talán azzal, hogy réges-régen, mondjuk olyan 10 évvel ezelőtt egyáltalán nem ilyen voltam, mint most. Oké még csak 19 éves voltam, vagány-rövidhajú csaj stb., de a személyiségem, valahogyan mégsem takarta a külsőmet. Mert belül igencsak törékeny voltam. Elég volt egy rossz szó és máris eltört a mécses.
Azt hiszem akkor kezdtem el igazán felnőni, amikor nagyjából 21 évesen elköltöztem otthonról, és önálló életet kezdtem. Egyedül mosni/takarítani/főzni és aztán jött az első komoly munkahelyem, ahol jelenleg is dolgozom. Itt kezdődött el valami.
Konkrétan emlékszem, hogy 2011. szeptemberében kezdtem az Europarkban, és az akkori főnök legalább háromszor játszotta el velem, hogy szabadnapon behív és ígér helyette egy másik napot, amin pihenhetek, de ezekre a napokra is mindig behívott melózni. Az egyik ilyen telefonnál, azt mondtam, na nem, elég volt. Nem fogja a végtelenségig ezt eljátszani velem.
Mit ad isten, áthelyezett az Arénába, és bár azt hitte kibaszik velem, nagyon is jót tett nekem a környezetváltozás. Sok új emberrel ismerkedtem meg. Itt is volt konfliktusom-mondjuk inkább egy kolleganővel, akit rövid úton leépítettem a pics@ba. Sajnos mire összerázódott a csapat, addigra az üzletet bezárták.
Közben összejöttem a kislányom apukájával, aki igen, hát mit kerteljünk, 28 évvel idősebb nálam. Nos a családom nem fogadta ezt kitörő lelkesedéssel és akkor még enyhén fogalmaztam. Nagyon nagyon kemény, amikor a családod kvázi elfordul tőled csak azért, mert kiakadnak a korkülönbségen. Tesóim persze jól fogadták a dolgot, és Anyuval-Apuval is tartottam a kapcsolatot, de mégsem volt az igazi a helyzet. Sőt! Történtek még egyéb dolgok is, nagy vonalakban annyi hogy az exem nem volt hajlandó kiköltözni az ÉN házamból, telebeszélte a nagyszüleim fejét mindenféle bullshit dologgal. Egyszóval nehéz időszakon mentem át. Közben munkahelyváltás, vagyis a Mammutban kezdtem el dolgozni és ez a sok dolog így rövid idő alatt.. hát nah, nem tett jót.
De túl lettem rajta, az a nyomorult kis szemétláda exem is hajlandó volt kiköltözni, nagyjából fél év után, míg én albérletben laktam a párommal. El tudjátok képzelni azt a helyzetet, amikor a családod nem téged támogat, hanem egy "idegent"? Mindegy, túl vagyok rajta.
Aztán a következő évben várandós lettem Nadinnal, nos a nagyszüleim ennek sem örültek, meg Apám se, mondván elbaszom az életem, bla-bla-bla. Aztán kénytelenek voltak elfogadni a helyzetet. A gyereket persze imádják meg minden és bár megbocsájtottam nekik, felejteni sosem fogok.
El kell mondjam, hogy az elmúlt nagyjából fél évben érzem magam a legjobban, eddigi életem során. Olyan kerek egész minden. Van egy gyönyörű kislányom, Párom aki szeret és mellettem áll, a családom többi tagjával is rendeződött a helyzet. Dolgozom, van tető a fejem felett, van étel a hűtőmben és a pánikbetegségem is mindinkább alább hagy. A külsőmön is meglátszik, hogy változtam lelkileg is. Sokkal nőiesebb lettem, megnövesztettem a hajam, igyekszem a sportos ruhákat csajos ruhákra cserélni, kivettem a monroe piercingem, nőies kiegészítőket hordok, szóval haladok a szexi 30-as irányba. Ha-ha. :D És nem utolsó sorban a blogom is felfelé ível!
Hogy stílusosan fejezzem be a posztot, idéznék egy régi Hooligans számból:
"Az összes dolog az életemben, minden jó és szép, az összes dolog az életemben, tartson örökké!"
Megjegyzések
Megjegyzés küldése