Miért NEM fogok a Dm-ben dolgozni?

Kezdjük is azzal, hogy leszögezem én szeretek a jelenlegi munkahelyemen dolgozni. Szeretek az emberekkel kommunikálni, segíteni nekik, esetlegesen tanácsot adni. DE!

Nem tudok olyan elhivatottsággal és lelkesedéssel beszélni egy futócipőről vagy egy pólóról, mint egy szépségápolási vagy smink termékről. Ezért is gondoltam, hogy elküldöm az önéletrajzomat a két legnagyobb hazai drogéria láncnak, reménykedve abban, hátha alkalmasnak találnak arra, hogy ott dolgozhassak.

A Rossmannból kettő! nap után visszahívtak és sort kerítettünk egy állásinterjúra. Az üzletvezető jófej volt, kellemes hangulatban telt a beszélgetés addig, amíg közöltem, hogy nekem bizony van egy kislányom, aki bő egy hónap múlva kezdi a bölcsit, és addig sajnos csak "bizonyos" (általam előre jelzett) napokon tudnék menni. Hú meg ha, hát ez nem igazán jó, de hív majd, beszél a főnőkeivel az üzletvezető csajszi. Mondanom se kell, nem hívtak, de elengedtem ezt a témát.

Majd felhívtak a Dm-ből is, hogy fáradjak be egy személyes beszélgetésre, ráadásul a közelünkben lenne a hely, a Kökiben. Ohh mondom, ez életem lehetősége, évek óta várok erre az interjúra, minden fasza és királyságos lesz, meghát amúgy is ők családbarát munkahely, mindent megoldunk. Aha, gondoltam én naívan. Az interjúra a megbeszéltnél, korábban érkeztem és nem tudtak előbb fogadni, mondom sebaj, legalább kicsit körüljárom az üzletet, megnézem milyen újdonságok/akciók vannak. Pontban 10 órakor, kinyílt a hátsó ajtó, ahonnan a dolgozók is jönnek ki az eladótérbe és két hölgy invitált be az irodába. Az egyik nő az üzletvezető volt, a másikra nem emlékszem pontosan (ilyen az, amikor izgatott az ember) de vagy HR-es vagy területi vezető lehetett.

Elkezdtünk beszélgetni, elmondták mit kellene csinálni (protokoll oké, hogy elmondják a feladatokat, de azért basszameg, nem a NASA-hoz mentem űrhajósnak szval kicsit too much volt a sztori) milyen a fizu, juttatások stb.. Majd ismételten jött a fekete leves! Jeleztem, hogy van egy kislányom, bölcsi bla-bla-bla.. Na azt azt arcot látnotok kellett volna!! A területi vezető csaj, úgy nézett rám, mintha legalább átkot szórtam volna rá, vagy elküldtem volna melegebb éghajlatra. Na nehogymár én mondjam meg, hogy melyik napokon akarok menni, mikor rajtam kívül van még ott 8-9 ember. Hiába jeleztem többször is, hogy ez maximum bő egy hónapig tartana, mintha meg sem hallotta volna egyikük sem.

Olyan érzés volt az egész, mintha egy szép napsütéses napon, egyszercsak besötétül az ég és villámokat szórnak odafentről. Totális megsemmisülés részemről.

Mégcsak lehetőséget sem adtak arra, hogy elmondjam, milyen rég szeretnék náluk dolgozni, mennyire ismerem és szeretem a termékeiket. Hogy ez az életem... 

Mit szépítsünk a dolgon, le voltam törve, mint a bili füle. Annyira készültem rá és annyira akartam, mert tudom (nem nagyképűségből) hogy az összes jelentkező közül ÉN, igenis ÉN vagyok a legalkalmasabb arra, hogy ott dolgozzak, mert szinte nincs olyan termék a boltból, amit ne próbáltam volna, vagy ne ismerném, legalább hallomásból, esetleg más bloggerek által. 

Mindegy, elengedtem a témát, mert egész egyszerűen tudom, hogy én oda lettem volna való. Egy szónak is száz a vége, nem érzem magam szomorúnak, inkább sajnálom, hogy egy családbarátnak hirdetett munkahely, ennyire rugalmatlan. Kívánom, hogy olyan embert vegyenek fel, aki szart sem ért a dolgokhoz, de legalább nincs gyereke és fele ennyire sem ismeri a termékeket mint én. 

Ja, amúgy meg nem adom fel! Soha!