Ugrás a fő tartalomra

Miben változott az életünk mióta Nadin bölcsis lett?

Gondoltam hasznos lehet ez a poszt azok számára, akik bölcsibe/oviba kezdik majd járatni/beszoktatni a gyereket, most leírom nálunk hogyan mentek ezek a dolgok és mi változott azóta.

Szóval Nadin tavaly ősszel, egészen pontosan október elején kezdte meg a bölcsi életét. A bölcsi tőlünk nem messze van, kis létszámú csoportokban vannak a picik, 2 dadusuk van, illetve egy úgynevezett "technikai" kisegítő. Igazából ez a titulus akármit is takarjon, nagyon szeretik a gyerekek Ildikó nénit, aki a segítő  a csoportban. 
Tehát egy hétfői nap kezdtük a beszoktatást, ekkor még ugye jó idő volt kint, 9 körül érkeztünk a bölcsibe és mindösszesen egy órát maradtunk. Kint játsztott Nadin a többi gyerekkel, alig akart hazajönni. Másnap úgy volt, hogy már ott is ebédel Nadin, úgy hogy én is bent vagyok a szobában, de sajnos ez nem jött össze, a gyerek olyan ramazurit csapott, hogy inkább hazajöttünk. Másnap ugyanez zajlott le, de a gyerek már bent ebédelt, én pedig kint vártam meg őt. Negyedik napon már korábban mentünk be, többet játszott, én kint "eltűntem a színről" és csak azután találkoztam a gyerekkel miután megebédelt. Az ötödik napra Nadin beteg lett és már nemis mentünk bölcsibe egy pár napig, majd amikor újra jól volt, már reggelire mentünk és ebéd után jöttünk haza. A következő fázis az volt, hogy megvárjuk Nadin elalszik-e a bölcsiben.. Nehezen ugyan, de már az első alkalommal nagyjából 2 órát tudott aludni, és ott is uzsonázott.

Mióta bölcsisek lettünk, Nadin nagyon sokszor beteg..és akkor enyhén fogalmaztam. Hiába a c/d vitamin, na meg a béres csepp, gyakorlatilag én azt mondom nem sokat érnek. Igazából a sok alkalom közül talán egyszer volt lázas beteg, ez mondjuk nem rossz. Inkább a náthás, köhögéses megbetegedések a jellemzőek. Ilyenkor ha lehet (és általában lehet) itthon tartom Nadint és ápolgatom. Jellemzően húslevest készítek, vagy amit megkíván.
Sajnos az elmúlt 1,5 hónap nekünk szülőknek is kemény volt, és még az is, hiszen szinte valamelyikőnk biztosan beteg. Nadinnal egymásnak adogattuk a kötőhártya gyulladást, náthát. Nembaj, ezen is túlleszünk, jön a tavasz! 
A költségekről: 4400ft-ot fizetünk havonta az ebédre, illetve 500ft a csoportpénz illetve egy úgynevezett tisztasági csomagot is be kell adnunk, amiben higiéniai dolgok vannak. Ezen felül 1-2 havonta szoktunk rágcsát vinni, ez pufi vagy keksz, hogy ha olyan ez ebéd amit a gyerek nem eszik, akkor adnak neki ebből, hogy üres gyomorral feküdjön le aludni. 
Nos az ételeket nem kóstoltam, de a reggelik nagyon változatosak szoktak lenni, ahogyan az uzsonnák is, mindenféle szendvicskrémet kapnak, néha sütit is. Ami a gázosabb az az ebéd, ugye Uniós szabványoknak megfelelően próbálnak főzni, ami egyrészt tök oké, hogy figyelnek a sótartalomra, de sokszor van olyan étel pl.sütőtökfőzelék..? amihez hozzá  sem nyúlnak a gyerekek. Ezt nem értem, miért nem lehet olyan egészséges ételt készíteni, amihez legalább hozzá szagolnak a gyerekek vagy legalább megkóstolják. Megjegyzem, a sütőtök főzeléket én sem enném meg, az fix. 

Mióta bölcsis, Nadin nagyon anyás lett, előtte inkább apás volt. Igényli hogy sokszor megöleljem vagy megpusziljam. Egyébként a gyerek szeret bölcsibe járni, reggelente nincs hiszti ha menni kell. Kis cserfes és abszolút barátkozós gyerek lett belőle. Osztozni mondjuk nem szeret a játékokon, de ezt meg tudom érteni, ennek ellenére nyilván folyamatosan sulykoljuk neki hogy ossza meg mással a játékokat és ne vegye el tőlük.
Ennyi nagyjából amit szerettem volna veletek megosztani, remélem valaki számára hasznos infókkal szolgáltam.

Megjegyzések