Ugrás a fő tartalomra

Márciuis-április szerzemények egyben

Mivel itthon vagyok ezen a héten is, és el vagyok maradva a szerzeményes posztokkal, gondoltam akkor elkészítem nektek. Két hónap termékei lesznek benne, tehát a mennyiséget úgy nézzétek. Egyetlenegy Glamour napi zsákmány lesz közte, hogy melyik, azt majd jelezni fogom. 


Ezt a kis utazó ékszertartót a Dm-ben lehetett kiváltani pontokért, mivel nincs sok ékszerem én azóta is ebben tárolom őket.

 Szükségem volt egy új primerre és ezt a Trend it up darabot választottam, valamint -25% engedmény volt a Miss Sporty cuccokra és mivel sok jót hallottam erről a spirálról, gondoltam 750ft-ért teszek vele egy próbát én is.



Az Eveline széruma abszolút baki volt, sajnos rettenetesen kipattogtam tőle. A Helia D micellás vize nem rossz, de ár-érték arányban szerintem közel sincs a Garnierhez. A Master Chrome highlightert féláras Dm kuponnal vettem, semmi extra, de mégis olyan kellemes fényt ad az arcnak, abszolút hétköznapi darab. A három rúzs közül mindegyiket próbáltam, a leggyengébb egyértelműen az Avonos, alig van sajnos színe. A Catrice és a Lovely jóval intenzívebb és tartósabb is, csak a Lovely-s darabtól nehezebben válik meg a szám.
 Szintén 50%-os akció keretein belül vettem őket,de ők már áprilisi darabok. A Colossal Big Shot és a Brow Drama nem az enyém, Tesómnak és Anyunak hozta őket a nyuszi. Az alapozó szuper jó, a szempillaspirál eléggé átlagos, a Color Tattoo Pink Gold árnyalatban pedig rég kívánságlistás darab volt és mostanában amúgy is rose gold mániában szenvedek. Azért jött össze most ennyi Maybelline szerzemény, mert 5000ft- os vásárlás felett egy ajándék sminkbőröndöt kaptunk a Dm-ben.


 Ő is féláras darab, amióta megvan heti szinten használom arcra és a számra. Remekül radíroz és a végeredmény pihe-puha bőr. Imádom!!











 Arctisztítóra szükségem volt, ezt az új csomagolásút még nem használtam. A Rimmel ajakkencéje 600ft-ra volt leárazva a Rossmannban. Az Yves Roche rúzsból van már több is, a Catrice Prisma Glow rúzsára roppant kíváncsi voltam, ahogyan a metálos-krémes szemfestékükre is. A Maybelline Pioneer árnyalatú matt ajak tintája van a képen, ebből már megvan a pink színű Romance is, a Dm-ben szereztem be. 

 A Catrice Tinted Lip Glow Balm-ot kifejezetten azokra a napokra szánom, amikor nincs kedvem rúzshoz és valami természetes színt szeretnék az ajkaimra. Az ajkak ph értékétől függően változik enyhén rózsaszínessé, és hidratálja őket.

A Rimmel ceruza az egyedüli Glamour zsákmányom, féláron kb.600ft volt.

Kettő termék lemaradt a felsorolásból, sajnos a telefonom és a laptopom ma nem akar együttműködni.. Friss képekért pedig kövessetek az Instán, Lovemylife_kinga néven megtaláltok!!
Update: mivel ezt a két képet kifelejtettem,így most pótolom. 
Szóval a fogkrém és a Holo Highlighter április szerzemények, a fogkrémre volt kuponom és ez a kedvencünk, a highlighter pedig az új Essence szortiment része, még nem próbáltam, csak a kézfejemen.
A Nyx szett még márciusi, a karácsonyi leárazásból maradt meg, 5700ft helyett, 1700ft volt a teljes pakk, így sztem bőven megérte. Csak megjegyezném,szólóban ezek a rúzsok 2800ft körüli áron kaphatóak, és a csomagból egy szín (Miami Nights- ami a kedvencem amúgy) itt nálunk nem az állandó kínálat része, mert a Matt és Velvet Matte rúzsok közül nem mindegyik szín elérhető nálunk sajnos.

Megjegyzések