Légy önmagad!!

A mai poszt témája egy jó ideje érlelődik bennem. 

Fogalmam sincs, hogyan vágjak bele, hogy ne legyen zagyvaság az egész. 

Szóval hadd írjak egy kicsit magamról, illetve az elmúlt pár évemről. 

Tudni kell rólam, hogy nem vagyok sovány. Igen, 80kg vagyok és husis vagy pufi, kinek hogy tetszik jobban. Nem fogok fogyózni, sem edzeni nekiállni (maximum ha nagyon kedvem tartaná esetleg, de csakis saját indíttatásból), szeretek enni és főzni is. 

Most hogy itt a jó idő eszem ágában sincs takargatni magam. 

Ez nem azt jelenti, hogy picsavillantó szoknyában lépek ki az utcára, de rövid szoknyát igenis felveszek, annak ellenére hogy nincsenek vékony combjaim és lábam.

 Szeretem az extravagánsabb rúzsokat, de mivel jelenleg új munkahelyen vagyok, így maximum a pirosban vagy pinkben merül ki ez a szenvedélyem, de ha szabadnapom van, szívesen használok élénk kéket vagy akár neon rózsaszínt. Hogy miért? Mert feltűnési viszketegségem lenne? Nem,nem. Egészen egyszerűen csak MEREK önmagam lenni, és igenis felvállalom ha valami furán mutat esetleg, de nekem tetszik.

 Miért éljem le az életemet úgy, hogy a szokásos társadalmi konvencióknak megfeleljek, ha nekem így jó? 

Miért nem vagyunk többen, akik merik vállalni magukat, legyen szó öltözködésről, sminkelésről vagy akár szexuális beállítottságról?

Hadd meséljek egy kicsit a magánéletemről is, hogy jobban megértsétek mire is szeretnék kilyukadni. Úgy bő 5 évvel ezelőtt a hócipőm tele lett, hogy egy lapos, szar és szexuális értelemben is szar kapcsolatban éljek valakivel, pusztán azért mert megszoktam és a családom kedveli őt. Olyanok voltunk egymás mellett, mint két barát, akik néha szexelnek. Még egy igazán jót vitatkozni se lehetett az emberrel, mert olyan volt mint a kocsik kalaptartóján figyelő bólógatos kiskutya. Ha azt mondtam a pirosra hogy kék, akkor az kék is volt. Mindenre bólogatott, mindenben igazat adott, de az életünk nem haladt semerre. 

Megkérte a kezem, mert úgy gondolta lassan 9 év után illene, de olyan rusnya gyűrűt vett (mert az Anyukája azt mondta h eljegyzésre ilyet illik, holott nagyon jól kellett VOLNA, hogy ismerje az ízlésem) hogy nem tudtam merre hányjak mikor ránéztem. Ekkor (vagyis hónapokkal azelőtt) belépett az életembe VALAKI, akivel nagyon jól kijöttem, jókat beszélgettünk, de tényleg mintha rég ismernénk egymást. Aztán egyre több lett közöttünk, mint barátság. Nem részletezném a folyamat menetét, nyilván tudjátok milyen sorrendben szoktak a dolgok következni. 

Szakítottam az exemmel és összejöttem egy nálam 28!! ÉVVEL IDŐSEBB EMBERREL. Az egész családom, a testvéreimet kivéve ellenem fordult. Pusztán azért, mert végre kiléptem egy szar kapcsolatból és igenis fel mertem vállalni hogy az én szerelmem ennyivel idősebb.Nagyon nem volt egyszerű időszak, de mindent pontosan ugyanígy csinálnék most is. 

Általa én is érettebb lettem, sokkal több lett az önbizalmam és ha néha nem is értünk egyet bizonyos dolgokban, mindig ÖNMAGAM tudok lenni.

 Igen, szoktunk veszekedni, szívjuk egymás vérét, de ez számomra így van jól. Olyanok vagyunk mint Tom és Jerry.

Ne értésétek félre a poszt mondanivalóját, nem azt szeretném hogy az jöjjön le hogy én mindenáron meg akarom bontránkoztatni az embereket a kinézetemmel vagy a viselkedésemmel, vagy hogy aki átlagosan öltözködik, gondolkodik és él az rossz.

Én csak a saját példámon keresztül szerettem volna a mondandómat szemléltetni nektek. Vannak nálam fényévekkel extrémebb külsejű vagy életmódú emberek és tisztelem bennük hogy merik vállálni az EGYÉNISÉGÜKET. 

De,valaki nemcsak külsejében, hanem gondolkodásában is lehet kiemelkedő egyéniség, én azt mondom a könyvet ne a borító alapján ítéljük meg.